Nemzetközi kapcsolatok erősítése a szakszervezetek jövőjéért

Hogy miért fontos a nemzetközi hálózatépítés és 5 év alatt milyen eredményeket lehet elérni, többek között erről is szó volt a CEYTUN projekt tizedik, jubileumi konferenciáján Berlinben. Szakszervezeti berkeken belül gyakorta halljuk, hogy a hazai munkára kell helyezni a hangsúlyt és ameddig itthon van min javítani, addig fölösleges a nemzetközi vonalat erősíteni. Azonban amellett, hogy mindig van min javítani, ha nem tekintünk túl a nemzeti korlátainkon, akkor nehezebb fejlődni is, hiszen egy-egy külföldi tapasztalat, jó gyakorlat nagyon sokat tud érni, ha azt megfelelően alkalmazzuk.

Read more: Nemzetközi kapcsolatok erősítése a szakszervezetek jövőjéért

Időpont változás

2018. 06.27-en a jogsegély-szolgálat elmarad, helyette 2018. 06.28-án 8.30 órától lesz.

Nemzetközi Szakszervezet Szövetség 2018 Május elsejei nyilatkozat

150 éve, hogy angliai dolgozók összefogtak, s Manchesterben megalakították a világ első szakszervezeti központját, az angol Szakszervezeti Kongresszust.

Read more: Nemzetközi Szakszervezet Szövetség 2018 Május elsejei nyilatkozat

Időpont változás!

Dr. Fodor Zita ügyvéd a mai nap helyett csütörtökön (19-én) 13-től 17 óráig tart félfogadást.

Szimpozium – „A Burgenland – Nyugat-Magyarország régió ingázói folyamatainak felmérése a munkavállalók és a munkaerő piaci szempontból releváns hatóságok és intézmények szemszögéből“ – Raiding, április 13.

Bár lassuló ütemben, de továbbra is nő az Ausztriában munkát vállaló magyarok száma. A legfrissebb adatok szerint 2018 márciusában mintegy 38.000 bejelentett dolgozó közül a határ menti Burgenlandban 15.700-an voltak – ez az összes külföldi munkavállaló 80%-a.

Read more: Szimpozium – „A Burgenland – Nyugat-Magyarország régió ingázói folyamatainak felmérése a...

Bérfelzárkóztatást Európában!

Összefoglaló a Friedrich Ebert Stiftung 2018 március 27-i konferenciájáról

A stagnáló munkabérek hosszú évei után Magyarországon ma jelentős a bérnövekedés. Számos jele van azonban annak, hogy ez túl kevés és túl későn jött ahhoz, hogy érdemben javítsa a munkavállalók vásárló-erejét, megerősítse a jólétet szolgáló biztonsági hálót, és csökkentse a kivándorlási kedvet.

Bővebben

Találkozó Udo Bullmannnal, az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) csoportja új elnökével

A Friedrich Ebert Alapítvány szervezésében 2018 április 5-én találkozóra került sor az EP S&D csoportja újonnan megválasztott elnöke és magyar szakszervezeti képviselők között. A beszélgetésen jelen volt a FES budapesti irodája vezetője és Andor László volt uniós biztos is. A magyar szakszervezeti konföderációk elnökei közül Kordás László vett rész a megbeszélésen. Bullmann úrnak az S&D elnökeként ez az első külföldi útja, s kérése volt a szakszervezetekkel való kapcsolatfelvétel, a munka világa, a szakszervezetek helyzetének megismerése.

Read more: Találkozó Udo Bullmannnal, az Európai Parlament Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége...

"Javítani kellene a szociális párbeszédet Magyarországon"

Tíz éven belül jelentősen csökkenthetők lennének a bérkülönbségek Kelet- és Nyugat-Európa között, ehhez azonban a tagállamoknak meg kellene állapodniuk egymással és ebbe be kellene vonni a vezető multinacionális vállalatokat is – állította Luca Visentini, az Európai Szakszervezeti Szövetség (ESZSZ) főtitkára. (Népszava, 2018. április 3.)

Read more: "Javítani kellene a szociális párbeszédet Magyarországon"

Időpont változás!

A jövő héten dr. Fodor Zita ügyvéd szerda helyett csütörtökön (12-én) 14-től 18 óráig tart félfogadást.


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand
  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

 

kep5