NYUGDÍJAS TAGOZAT HÍREI Hány embert érintene valójában a nyugdíjminimum emelése?

NYUGDÍJAS TAGOZAT OLDALAI

Hány embert érintene valójában a nyugdíjminimum emelése?

A kormány szerint a nyugdíjminimum nagyon kevés embert érint, mert a havi 28 500 forintos juttatásban részesülő ellátottak aránya tizedszázalékban mérhető. De ha ez így van, a kabinet miért nem emeli fel ezt a nevetségesen alacsony összeget? – teszi fel a kérdést a Magyar Szakszervezeti Szövetség nyugdíjas tagozata.

Nincs szükség a tíz éve változatlanul havi 28 500 forintos nyugdíjminimum emelésére Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint. Legalábbis ez derült ki kedden az Országgyűlésben a politikus Hohn Krisztina LMP-s képviselő kérdésére adott válaszából - írja közleményében a Magyar Szakszervezeti Szövetség. De ha ez tényleg így van, MASZSZ nyugdíjas tagozata nem érti, miért nem lehet a minimálnyugdíjat növelni. Juhász László, a tagozat vezetője szerint ez – ha az államtitkár állítása igaz – nem is elsősorban költségvetési, hanem inkább politikai kérdés, mert legfeljebb néhány ezer emberről lehet szó.

Az érdekvédő úgy gondolja, nem jelenthet gondot, hogy valamennyit segítsenek az érintetteken. Másfelől felhívja a figyelmet arra, hogy egyes szociális juttatások összegét is a nyugdíjminimumhoz kötik, és akkor már nem csupán tizedszázalékokról van szó, hiszen például a gyes és az anyasági, valamint a gyermeknevelési támogatás összegét ugyancsak a 28 500 forintból kiindulva állapítják meg.

A családok évében a kormánynak ezen is el kellene gondolkodnia – hangsúlyozza Juhász László. Meg azon is – teszi hozzá –, hogy az aktív dolgozók esetében a minimálbér elérte legalább a létminimum szintjét. Sok százezer szépkorú viszont jóval kevesebbet kap a nyugdíjasok esetében számított létminimumnál, s több mint felüknek százezer forintnál kisebb összegből kell gazdálkodniuk havonta.

Itt súlyos bajok vannak Juhász László szerint. Nem vitatja, hogy a nyugdíjkassza kiadásainak határt kell szabni, a közteherviselés és a családtámogatási rendszer jelenlegi szabályait azonban elfogadhatatlannak tartják. Az egykulcsos – jövedelemtő függetlenül 15 százalékos – szja, illetve a családi adókedvezmények kifejezetten a tehetősebb rétegek érdekeit szolgálják, miközben a szegényebbek, illetve a nyugdíjasok egyre rosszabb helyzetbe kerülhetnek.

Forrás: Népszava


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand
  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...

kep5