NYUGDÍJAS TAGOZAT OLDALAI

Kordás László: Nyugdíjasok százezrei nyomorognak

Próbáljanak meg 28 500 forintos nyugdíjminimumból vagy akár 135 ezer forintból élni egy hónapig emberhez méltó körülmények között a kormány tagjai, s utána állítsák tiszta lelkiismerettel, hogy elfogadhatónak tartják a megalázóan kevés nyugdíjakat – javasolja a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ az Idősek Világnapja alkalmából is felhívja a figyelmet: a nyugdíjak annyira lemaradtak a bérektől, hogy szinte lehetetlen megélni belőle, több százezer idős ember nyomorog. A MASZSZ szerint a jelenlegi inflációkövető rendszerrel a kormány évente 250 ezer forinttól foszt meg mintegy 2,1 millió nyugdíjast.

A nyugdíjak kiszámításához a vegyes, vagyis a gazdasági eredmények és a béremelések ütemét és mértékét követő, úgynevezett svájci indexálási rendszer visszaállítását szorgalmazza a Magyar Szakszervezeti Szövetség. A MASZSZ nem először szólal meg a nyugdíjasok, mintegy 2,1 millió ember érdekében, ezúttal az Idősek Világnapja alkalmából hívja fel a figyelmet a méltatlan helyzetükre. A szövetség elnöke, Kordás László arra is rávilágít, hogy a jelenlegi inflációkövető néhány százalékos korrekció igazságtalan, s ezzel a rendszerrel évente mintegy 250 ezer forinttól fosztja meg a kormány az idős embereket. Jelenleg 600 ezer nyugdíjas nyomorog havi 100 ezer forint alatti nyugdíjból vagy éppen csak a végtelenül alacsony minimumból, 28 500 forintból. Próbáljanak meg a kormánytagok ennyiből megélni emberhez méltóan, akár csak egy hónapig. Talán akkor rádöbbennek, hogy ez a lehetetlennel határos. Gondoljunk csak bele: emberek százezrei nyomorognak a kevés havi járadékból, holott becsülettel végigdolgozták a fiatalabb éveiket, s befizették a járulékokat, hogy idős korukban ne kelljen nélkülözniük. S mindez azért, mert nem a bérek és gazdasági növekedést követő mértékében korrigálják a nyugdíjakat – hangsúlyozta Kordás. Az elnök határozottan állítja: a rendszer hibája a jövedelemtől függetlenül 15 százalékos – vagyis, egykulcsos – adórendszer is kifejezetten a tehetősebb rétegek érdekeit szolgálja, miközben a szegényebbek, illetve a nyugdíjasok egyre rosszabb helyzetbe kerülnek.

De már nemcsak a bérektől szakadtak le vészesen a nyugdíjak, hanem egymás között is egyre nagyobbra szakadék – állítja Juhász László. A MASZSZ nyugdíjas tagozatának az elnöke tapasztalata szerint azok, akik most vonulnak vissza, lényegesen több nyugdíjat kapnak, mint az ugyanolyan beosztásból, azonos évek ledolgozása után, de évekkel ezelőtt nyugdíjazott emberek – magyarázza. Juhász szerint teljesen egyértelmű, hogy a kormány régen magára hagyta az időseket, s nem is szándékozik méltó módon törődni velük. A nyugdíjasok elvárják, hogy a kormány illetékesei a nagy érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve rendezzék a megalázóan kevés nyugdíjakat. Nem alamizsnát, hanem megérdemelt, méltó nyugdíjat kérünk – összegezte a tagozat elnöke. 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

NOTE! This site uses cookies and similar technologies.

If you not change browser settings, you agree to it. Learn more

I understand
  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...

kep5