MI EGYÜTT MŰKÖDÜNK! MI EGYÜTTMŰKÖDÜNK!


Mátészalkán, a HOYA ZRt-ben már hagyományosnak mondható a munka törvénykönyve főbb szabályairól szóló előadás, amelyet ebben az évben is Tarsoly Imréné, a Vasas Szakszervezeti Szövetség kitűnő szakértője tartott meg 2017. április 28-án.

A sok példával előadott prezentáció elsősorban a munkaviszony létesítésről, megszűnéséről, a munkaidő, a pihenőidő, és a szabadság kiadásának rendjéről szólt, érintve a munkaidő-kedvezmény felhasználás módját is. Emellett szó esett még a munkavédelem egyes szabályairól.   

A mindennapi munkában mindezek ismerete nagyon fontos a szakszervezeti munkában. Különös tekintettel arra, hogy a Kollektív Szerződésünk hogyan, hány ponton és miként tér el a Munka Törvénykönyvétől – a munkavállalók javára. A tréningen minden évben részt vesznek a cég adminisztratív területek vezetői, valamint a termelésből területvezetők, csoportvezetők, műszakvezetők, a szakszervezeti tisztségviselőkkel és az üzemi tanács tagjaival együtt, összesen közel negyvenen. Nagyon jól bevált ez a gyakorlat, mert az előadás közben a résztvevőknek lehetőségük van kérdéseket feltenni, amelyre azonnal részletes választ is kapnak.

Ez az előadás is átfogó és részletes volt – mondta Tóth Enikő, HR vezető. A jövőben is számítunk arra, hogy lesz lehetőségünk részt venni ilyen tréningen, mert újra olyan ismereteket szereztünk, amelyet fontos, hogy minél több vezető is ismerjen.

Makranczi Pál – az üzemi tanács elnöke – véleménye az volt, szívesen vesznek részt a tisztségviselők a tréningen, mert mindig van változás a törvényekben, és a munkákat csak akkor tudjuk jól végezni, ha ezekről megfelelő információnk van.

A Vasas és Tarsoly Imréné már évtizedek óta segíti a szakszervezeti munkánkat, amelyet ezúton is szeretnék megköszönni, mert az önzetlen segítsége több esetben lendítette előre a tárgyalásokat, és a megállapodások létrejöttét. Azt már csak ismételni tudom, hogy munkájára a továbbiakban is számítunk.

Mátészalka, 2017. április 30.

Toldi Miklósné, szakszervezeti titkár

 

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

június 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!