HírekA Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség kongresszusa első napjának beszámolója

A Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség kongresszusa első napjának beszámolója

Koppenhágában december 2-án vasárnap délután megkezdődött a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség 4. kongresszusa. A világszervezet négyévente sorra kerülő, programalkotó és új vezetést választó legmagasabb szintű fórumán részt vesz a MASZSZ delegációja és a Liga küldöttsége.

Lisette Risgaard a dán Szakszervezeti Szövetség / LO elnöke köszöntötte a résztvevőket és rajtuk keresztül a világ szakszervezeteit, s elmondta, hogy mi, szakszervezetek vagyunk az igazi sokszínűség.

Valóban egy nagyon színes kulturális műsor következett Indiából, majd Dél- és Észak Afrika mutatkozott be, őket követte Európa megjelenítve az országok zászlóit is, zenével és tánccal.
          
Lars Rasmussen Dánia miniszterelnöke bevezetőjében tovább gondolva a kongresszus jelmondatát, hangsúlyozta változtassuk meg a világot, úgy, hogy az igazságosabb legyen. A jobb és a bal együtt tegyen egy jobb életért. Azt látjuk, hogy új falak épültek, kevesebb az együttműködés. Azokat kell támogatnunk, akik szükséget szenvednek, s az egyenlő hozzáférést és a javak egyenlőbb elosztását szorgalmazta. Nem csak a rövidtávú érdekeket kell követni, törődni kell a jövővel is – és ez az, amit a dán szakszervezetek tesznek. A modernizáció és a digitalizáció elindult mely, megállíthatatlan folyamat, változik a világ, és ezt mi jobbá tehetjük, nem a szakadékot kell mélyítve - zárta köszöntő beszédét a miniszterelnök.

Őt követte az ITUC elnöke, João Antonio Felicio, a brazil szakszervezeti szövetség vezetője. Hangsúlyozta, hogy a munkavállalók világszerte nagy nyomás alatt vannak, a kizsákmányolás áldozatai, túlterheltek, de harcolnak jogaikért. Új irányt kell vennünk -a nemzetközi szakszervezeti mozgalomnak tovább kell fejlődnie. Folytatni kell világszerte a felvilágosító tevékenységünket, hogy rámutassanak: a világgazdaság a pénzügypolitikának van alárendelve, agresszív módon mélyül a kapitalizmus. Az egyenlőtlenségek növekedése az újkori rabszolgasorshoz vezethet. Mindezek miatt új társadalmi szerződésekre van szükség. Meg kell határozni az ITUC irányvonalát a következő 4 évre, nem szabad félve a változásoktól. Különböző fejlettségi szintekről érkeztünk, de mindnyájan elkötelezettek vagyunk a munkavállalói jogok érvényesítésében. A szakszervezeti értékeket kell megvédenünk a következő években. Erősíteni a politikai befolyásunkat, az ITUC a társadalmi igazságosságért.

Guy Ruder ILO főigazgatója beszédét azzal kezdte, hogy a jövedelmek egyenlő elosztása, a béke megőrzése nem idealista álom. A változás iránya ellentétes az eddigiekkel, nincs tolarencia azokkal szemben, akik mások, másképpen gondolkodnak. Megváltoztatni a szabályokat nem jelentheti azt, nem foglalkozunk azokkal. Amit elszeretnénk érni az egyenlő munkabérek, együtt dolgozunk azért, hogy tisztességes megélhetés legyen a világon.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5