HírekPERC Női Bizottság – Nemzetközi konferencia (Budapest, 2017. május 23-24.)

PERC Női Bizottság – Nemzetközi konferencia (Budapest, 2017. május 23-24.)

 

A Szakszervezetek Pán – Európai Regionális Tanácsának (PERC) Női Bizottsága Magyarországon tartotta meg ülését. A konferenciát a LIGA szakszervezetek szervezésében a FES támogatásával rendezték meg. A rendezvényre meghívást kapott a Magyar Szakszervezeti Szövetség Női Tagozata is a tagozatott Kovács Anikó – VASAS – és Kiss – Rigó Alíz – KASZ – képviselték. A konferencián 12 ország képviseltette magát a közép kelet és kelet európai régióból valamint részt vettek az ETUC és az ILO szakértői is.

Két fő téma a Nők és férfiak ellen irányuló munkahelyi erőszak elleni küzdelem valamint a „Számolj velünk „kampány értékelése voltak.

A rendezvényt a PERC részéről Eteri Maturelli alelnök asszony és a LIGA részéről Doszpolyné Dr. Mészáros Melinda elnök asszony nyitotta meg.

A bevezetőben megismerhettük az ILO sztenderdek előkészítésének folyamatát az egyezmények és ajánlások létrejöttét. Láthattuk, hogy egy–egy egyezmény létrejöttéért éveket dolgozik az ILO és egy széleskörű konszenzus szükséges ahhoz, hogy végül megszülethessen egy munkaügyi norma.

Chidi King az ITUC Esélyegyenlőségi részlegének vezetője bemutatta az ITUC erőszak elleni kampány részleteit valamint az ILO egyezményért folytatott küzdelmüket. Nagyon fontos az erőszak és zaklatás elleni norma mivel a világon már 818 millió nő (15 évesnél idősebb) tapasztalta meg az erőszak valamilyen formáját.
Tudatosítani kell a szakszervezeti vezetőkben/tagokban a téma fontosságát különös tekintettel a nemi alapú erőszakra: Mit is jelent ez a munkavállalók számára és miért fontos a nemzetközi jogszabály. A téma összetettségét jelzi, hogy lassan kilenc éve foglalkoznak vele és már öt alkalommal volt az ILO irányító testülete előtt (2012,2013,2014 években). A munkáltatói oldal és egyes kormányzatok általában ellenzik az ILO és a szakszervezetek kezdeményezését ezért is nagyon fontos a szerepvállalásunk. A munkavállalói oldal képviselőinek fontos feladata, hogy minél többen értesüljenek a kezdeményezésről és lobbizzanak az elfogadás mellett, valamint azért, hogy ne csak ajánlás, hanem egyezmény formájában kerüljön megalkotásra a szabályozás.

A magyar helyzetről a nők elleni erőszak munkaerő piaci vonatkozásairól, a hazánkat és a civil szférát érintő aktuális változásokról Keveházi Katalin a Jól–Lét Alapítvány vezetője tartott előadást. Kiemelte, hogy az elmúlt 25 évben egyetlen kormány sem tekintette feladatának a nők és férfiak közötti egyenlőtlenségek felszámolását semmilyen tekintetben.
Tapasztalatai szerint a munkáltatók részéről nincsen rendszerszerű változás inkább csak egy – egy „PR” szerű projekt erejéig – melyek elsősorban a fontos, nélkülözhetetlen munkavállalókat vagy munkaköri pozíciókat célozzák meg – foglalkoznak az esélyegyenlőség kérdésével. Katalin drámai képet festett a jelenlegi jogalkotás helyzetéről, a kormány hozzáállásáról, a társadalmi szervezetek, civilszféra „megfojtásáról” a közbeszéd állapotáról melyet a külföldi résztvevők nagy megdöbbenéssel vettek tudomásul.

Barbara Helfferich az ETUC tanácsadója beszámolt a Nők és férfiak ellen elkövetett erőszak a munka világában című kampányáról és az ezzel kapcsolatos projektről illetve a „Safe at work Safe at Home” madridi konferenciáról. Az ETUC 2007 óta folyamatosan különböző akciókkal tartja a témát napirenden. A nők helyzetét rendszeresen felmérik a szakszervezetek belül is. A szervezet 60 millió munkavállalót tömörít, 39 országban vannak, jelen 89 tagszervezetük van. Nagyon fontos hogy foglalkozzunk, a témával mivel a nők elleni erőszak túlmutat a munkahelyeken. Az erőszak befolyásolja a nők gazdasági és családi helyzetét is. Angol kutatások kimutatták, hogy az erőszak különböző formái miatt a munkából kiesett vagy kevesebbet teljesítő női munkavállalók 2,2 billiós gazdasági kiesést „eredményeztek” az országnak.

Ezután következett a résztvevő országok erőszak elleni kampányainak bemutatása, beszámolók hangzottak el az elért eredményekről.

A második nap három munkacsoportba beszéltük át a tapasztalatokat a bevált jó ötleteket, módszereket és alakítottuk ki a további terveket:

  • tudatosítani a szakszervezeti tagokban, hogy a szakszervezet milyen széles körű kérdésekkel foglalkozik
  • képzések a bizalmiaknak ahol lehet az üzemi tanácsok és a munkáltatók bevonásával
  • tájékoztató anyagok készítése, nagyobb média jelenlét
  • lobbizás az ILO egyezmény mellett
  • más civil szervezetek bevonása, munkáltatók meggyőzése
  • javaslatok nemzeti jogszabályok módosítására
  • szemléletformálás
  • a nemzetközi szervezetek PERC, ETUC segítsék a szakszervezetek munkáját: útmutatók, eszköztárak pl. internetes képzés

A konferencia végén a résztvevő országok az ITUC „Count us In” – Számolj velünk kampányának eddigi eredményeit és tapasztalatait ismertették illetve vitatták meg.

A nemzetközi kampány célkitűzései között szerepel a nők vezető testületekben való részvételének erősítése és a női szakszervezeti tagok számának emelése. Azok a szervezetek, akik csatlakoztak célul tűzték ki, hogy 2018-ra a döntéshozó testületükben a nők aránya eléri legalább a 30%-ot és ugyaneddig a határidőig 5%-al növelik a női tagság számát. 
A résztvevő országok képviselői nagyon jó eredményekről számoltak be, sok helyen már a kitűzött célt is túlszárnyalták és jóval több hölgy kolléga került vezető szerepbe a szakszervezeteken belül, mint azt a kampány által kitűzött cél megkívánta.
A kampány részeként a legtöbb helyen képzéseket, felkészítő szemináriumokat tartottak a Nő tagozatokban, kisfilmekkel, plakátokkal népszerűsítették a kampányt.

Budapest, 2017. május 26.

Összeállította:
Kiss – Rigó Alíz és Kovács Anikó

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

augusztus 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!