Fair Transport Europe! IGEN

FAIRT TRANSPORT EUROPE! IGEN!

 

A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozata aláírásgyűjtési akciót indított hétfőn az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete (ETF) kezdeményezéséhez csatlakozva a közlekedési dolgozókért.  A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, valamint a MASZSZ Közlekedési Tagozat több képviselője sajtótájékoztatón ismertette az akció célját.

Nemes Gábor a közlekedési tagozat képviseletében elmondta, hogy az ETF egyenlő bánásmódot követel a közlekedési dolgozók számára a bérezésben és munkafeltételekben. Annak érdekében, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a témát, a 28 tagállamból egymillió támogató aláírásra van szükség, ehhez Magyarország ötvenezerrel kíván hozzájárulni.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a közlekedési tagozat révén 18 megyében 180 ezer munkavállaló képviseletében kezdődött el az aláírásgyűjtési kampány a tisztességes foglalkoztatásért, amelyet a hazai jogalkotás keretében is szem előtt kell tartani.

Székely Sándor, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke szerint európai bérfelzárkóztatási programot kellene elindítani, mert a magyar fuvarozók bére egyre inkább leszakad az európaitól.

A helyszínen a petíciót Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, Sneider Tamás, a parlament alelnöke, a Jobbik képviselője, Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezető vette át.

Az aláírásgyűjtési akció megkezdődött!

Bővebben: Híradó.hu

  

 

 

 

 

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • A kormány a saját állampolgárai érdekeit figyelmen kívül hagyva hoz – általában minden egyeztetés nélkül – döntéseket. A Magyar Szakszervezeti Szövetség álláspontja szerint ilyen a lakástakarék-pénztári betétek állami támogatásának megszüntetése...


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5