19661

Egyetlen is sok

A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozata flashmobot szervezett április 28-án a Nyugati téren a Munkahelyi Balesetben Megsérültek és Elhunytak Emléknapján. 19661 munkabaleset történt 2014-ben, közülük 69 vesztették el életüket. Tavaly megtört egy nyolc éve tartó tendencia, 2013-hoz képest, sajnos emelkedett a halálos munkabalesetet szenvedtek száma. Hatvankilencen vesztették el életüket munkabaleset következtében tavaly. Mindent meg kell tennünk a folyamatok visszafordítására, mert egyetlen eset is elfogadhatatlan.

Bővebben: 19661

Koszorúzás az emlékműnél

Gyertyagyújtás - Emlékezés és emlékeztetés

2015. április 27. 19:30 órakor több mint százan gyűltek össze, hogy leróják kegyeletüket a Munkahelyi balesetben megsérültek és elhunytak emlékművénél. A résztvevők, családtagok, barátok, kollégák érdekvédők, munkavédelmi szakemberek, önkormányzati tisztségviselők, munkáltatók koszorúzással és gyertyagyújtással emlékeztek és emlékeztettek, hogy egyetlen élet elvesztése sem megengedhető. Beszédet mondott Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, aki azt hangoztatta, hogy a megelőzés a legfontosabb, és ebben a szakszervezeteknek nagy feladata van, amelyet a kormányzatnak és a munkáltatóknak egyaránt támogatni szükséges.

Bővebben: Koszorúzás az emlékműnél

MASZSZ Ifi Közlemény

30%-al nőtt a halálos kimenetelű munkahelyi balesetek száma

Az elmúlt évben megtört egy nyolc éves csökkenő trend, tavalyelőtt 53 fő, tavaly 69 személy vesztette életét munkavégzés közben.

2012-től Magyarországon is hivatalos emléknap április 28-a, a munkabalesetben megsérültek és elhunytak emléknapja. A MASZSZ Ifjúsági Tagozata2015. április 28-án, 16:00 órakor a Nyugati téren (Váci út felőli oldal - parkoló) megemlékező és figyelemfelhívó flashmob akcióval egybekötött sajtótájékoztatót szervez.

Bővebben: MASZSZ Ifi Közlemény

VASAS

Memorandum ülés - Szlovákia



Április közepén került sor Szlovákiában a Bécsi Memorandumot aláíró szervezetek, a szlovén SKEI, az osztrák PRO-GE, a cseh OS KOVO, a szlovák OZ KOVO, az IG Metall Bajorország és a Vasas elnökeinek éves találkozójára. A Vasast Balogh Béla elnök mellett Bábel Balázs nemzetközi titkár képviselte.

Bővebben: VASAS

Szakszervezeti célkitűzések

Országjárás – Eger, Heves megye

A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöksége által elfogadott akcióterv, többek között az aktívabb közéleti szerepvállalást, a bérügyek rendezését, a kéményseprés átalakításának jobb megoldását tűzi kél célul. A legfontosabb feladatokról Kordás László, a legnagyobb érdekvédelmi konföderáció év elején  megválasztott új elnöke tájékoztatta a heves megyei szakszervezetek képviselőit Egerben.

Bővebben: Szakszervezeti célkitűzések

Európai munkanélküli segély

euflagsEurópai munkanélküli segéllyel a populizmus ellen    

Andor László foglalkoztatási és szociális uniós biztos egy alapszintű európai munkanélküli járulékrendszer létrehozását javasolja. Egy olyan, az eurózóna tagjai közötti pénzügyi transzfereket magába foglaló mechanizmus létrehozását szorgalmazza Andor László, amely az állampolgárok és a gazdaság számára egyaránt előnyökkel járna. Az EU foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi befogadásért felelős tagja szerint ezzel a megoldással az állampolgárok azt éreznék, hogy az Európai Unió nem egyszerűen szabályokat és feladatokat ad nekik, hanem konkrét, személyre szóló anyagi segítséget is. A gazdasági és monetáris unió soron következő lépcsőfokaként megvalósuló, automatikusan működésbe lépő európai védőháló már rövidtávon tompítaná az egyes országokat sújtó gazdasági megrázkódtatásokat.

Bővebben: Európai munkanélküli segély

Konferencia a párbeszédről

Munkáltató és érdekképviselet
Az érdek közös

"Munkáltató és érdekképviselet közötti kapcsolat" címmel került sor Tatabányán a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000  szervezésében április végén. Kiss Ernő, a HVDSZ 2000 Közép-dunátúli Régió vezetője, a rendezvény házigazdája a sajtó képviselőinek kifejtette: a szervező célja egyértelmű, ágazati konzultáció kezdeményezése, valamint egy aktív és szoros együttműködés kialakítása a munkavállalói és munkáltatói érdekképviseletekkel. Az érdek közös, partnerségi munkakapcsolat a probléma felvetésétől annak megoldásáig.

Bővebben: Konferencia a párbeszédről

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

október 2017
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31


nemzetközi

ituc   etuc

 

sajtoszemle

 

kep5

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss információval szolgálhassunk Önnek!