IFJÚSÁGI TAGOZAT OLDALAI

Emberi jogok

Az ENSZ közgyűlése 1950-ben december 10-ét az Emberi Jogok Nemzetközi Világnapjává nyilvánította.
Az emberi jogok azok a jogok, amelyek a születésünk óta megilletnek minket. Az élethez-, szabadsághoz-, véleménynyilvánításhoz- és törvény előtti egyenlőséghez való jog az emberi méltóság alapja. Ezen jogosítványokkal, azonban sokan nincsenek tisztában, ezért nem tudnak kiállni jogaikért. Az sem ritka, hogy félelemből inkább a megalkuvást választják.
A szakszervezetek szerepe e tekintetben kettős. Egyrészt meg kell védenünk a dolgozók esszenciális munkajogi érdekeit, másrészt sok esetben alapvető jogaikért is fel kell emelnünk hangunkat.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Ifjúsági Tagozatának álláspontja az, hogy minden szakszervezetnek harcolni kell ezekért, viszont annak érdekében, hogy ezen problémákról tudomást szerezzünk, és megoldásokat találjunk rájuk, kell egy bizonyos fokú munkavállalói tudatosság is. Fel kell ismerünk, hogy a körülöttünk levő világ nem tőlünk függetlenül alakul, van ráhatásunk az eseményekre. Álljunk ki újra önmagunkért és másokért, így lehetünk biztosak abban, hogy érdekeink és jogaink érvényesülnek.


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...

kep5