DUNAFERR DV VASAS


NYILATKOZAT



A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmánya a 2017. március 21-i ülésén értékelte a 2017. évi bértárgyalás során az eddig történt eseményeket és az alábbi nyilatkozatot fogadta el:

A Választmány megállapította, hogy a 2017. évi bértárgyalás kezdeti időpontjának a 2017. január 9-ét tekinti, azt a napot, amelyen írásban tárgyalásra szólítottuk fel Evgeny Tankhilevich cégvezető urat.

Az azóta eltelt időben számos alkalommal követeltük, hogy a szociális hozzájárulási adó csökkentéséből származó kb. 1 milliárd Ft összeg alapbéresítéséről tárgyaljunk. A munkáltatót képviselő Evgeny Tankhilevich cégvezető úr és dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatónő a mai napig a tárgyalásoktól mereven elzárkózott. Ezt annak ellenére teszi, hogy dr. Sevcsik Mónika RMS és HR igazgatónő a médiában a társaságcsoport tárgyalási szándékát hangsúlyozta.

A 2017. február 15-i demonstrációnk alapvető célja az volt, szembesítsük cégvezető urat azzal a ténnyel, hogy az 1,7 %-os alapbéremelésen túlmenő alapbér emelési igény nem csak a Dunaferr Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmányának rögeszméje, hanem az alapbér követelés mögött tömeges munkavállalói akarat van.

A Választmány megállapította, hogy a demonstráció óta eltelt 33 napban sem volt hajlandó a munkáltató tárgyalóasztalhoz ülni.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség 2017. március 13-án immár sokadszor szólította fel írásban a munkáltatót a bértárgyalások megkezdésére, de továbbra is azt kellett tapasztalnunk, hogy a munkáltató még arra sem vette a fáradtságot, legalább azt közölje: „Kedves Vasas Szakszervezet mi nem Önöket tekintjük tárgyalópartnernek, ezért Önökkel mi nem tárgyalunk.”

A munkáltató elutasító magatartását, különösen azt az álláspontját, hogy „ha nem tárgyalunk, abból nincs baj”, szakszervezeti tagságunk nevében elutasítjuk. A Választmány felháborítónak tartja, hogy a DTKSZ 4.11 pontjában előírt szociális és egyéb juttatások témakörében sem történt tárgyalás, így megállapodás sem születhetett.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség sajnálattal állapítja meg, hogy az érdemi munkaügyi kapcsolatok a Dunaferr Társaságcsoportnál gyakorlatilag a munkáltató hibájából megszűntek.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmánya a munkáltató által ellehetetlenített tárgyalások miatt politikai, nemzetközi szintéren is nyilvánosítani fogja alapbér emelési akaratát és a munkáltató - általunk jogellenesnek tartott - magatartását.

Jelen körülmények között a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség Választmánya úgy döntött, hogy a munkáltató által nem preferált tárgyalások kikényszerítése érdekében a jövőben az érdekérvényesítés drasztikusabb eszközeit fogja alkalmazni. Bejelenti, hogy a mai nappal sztrájkbizottságot alakított, továbbá az Orosz Föderáció nagykövetsége elé demonstrációt szervez. Ezen kívül bírósághoz fordul annak érdekében, hogy a bíróság állapítsa meg, a munkáltató megszegte a DTKSZ 67. sz. módosításában vállalt tárgyalási kötelezettségét.

A Választmány nem fogadja el azt az időhúzó és a bizonytalanságra épülő munkáltatói álláspontot, hogy „jön majd az új tulajdonos” és addig az a biztos, ha a vezetők nem csinálnak semmit, mert akkor biztos a helyükön maradnak.

Dunaújváros, 2017. március 21.

Dunaferr DV. Vasas
Szakszervezeti Szövetség
Választmánya

Részletek: Dunaferr DV Vasas Szakszervezet Szövetség


 

 

 

 

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...


nemzetközi

ituc   etuc

kep5