IPARI ÁGAZATI TAGOZAT

Hősök Napja Bonyhádon

2015. május 29-31.
Bonyhád, V. Hősök Napja Fesztivál

Ötödik alkalommal rendezték meg Bonyhádon a Hősök Napja Fesztivált. A május utolsó három napján tartott katonai hagyományőrző rendezvényre, első ízben, a Vasas Szakszervezeti Szövetség helyi szervezete, az EMA-LION Bonyhádi Zománcáru Kft. Vasas alapszervezet, amely képviselte a Vasas Szakszervezeti Szövetséget, és a Magyar Szakszervezeti Szövetséget.
A Vasas részéről a rendezvény szervezői Tukacs Imre és Benke Norbert voltak, a teljes lebonyolításban szervezésben, Palkó László, Lovag János bizalmiak, Tukacs Imréné, és Tukacs Kamilla Boglárka pedig aktivistaként vett részt.
Az idei rendezvény szervezői a gyermeknapra és a családokra helyezték a hangsúlyt. A szakszervezeti érdekvédők tevékenysége elsősorban a mozgalom megismertetésére, a köztudatba való „visszaépítésére" épült. Jelszavuk a politikamentes munkavállalói érdekvédelem volt. Ezt hangsúlyozta ki Tukacs Imre, a helyszínen és a Fortuna Rádió élő adásában is.
Szép hétvége volt, sok-sok munkával, de megérte hiszen újra van szakszervezet Bonyhádon. Külön köszönet a segítőknek, az aktivistáknak a munkájukért, a kedvességért, amivel hozzájárultak a sikeres lebonyolításhoz.




 

 


A Klubrádió nálunk is szól.
Kattints a képre!

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk

Rendben

Weboldalunk bizonyos területein sütiket („cookies”) alkalmazunk. A sütik lehetővé teszik a weboldal számára, hogy felismerje, amennyiben Ön korábban azt már meglátogatta. A sütik segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal melyik része a legnépszerűbb, mert látni engedik, hogy látogatóink mely oldalakra lépnek be és mennyi időt töltenek ott. Ennek tanulmányozásával a weboldalt jobban tudjuk igazítani az Ön igényeihez, és még változatosabb felhasználói élményt tudunk nyújtani Önnek azáltal, hogy a sütik egyebek mellett megjegyzik a beállításokat, így nem kell azokat újra bevinnie, ha egy új oldalra lép, emlékeznek az Ön által korábban bevitt adatokra (pl. irányítószám), ezért azokat nem kell újra begépelnie, elemzik a honlap használatát annak érdekében, hogy az így nyert információk felhasználásával végrehajtott fejlesztések eredményeként az a lehető legnagyobb mértékben az Ön elvárásai szerint működjön, könnyen megtalálja az Ön által keresett információt, és figyelemmel kísérik hirdetéseink hatékonyságát.

  • Egy esetleges karanténra vonatkozó pontos forgatókönyvet, a járvány elleni hatékony védelmet is kér a BKV-sofőrök számára a fővárosi közlekedési cégnél működő két szakszervezet. Az utasokkal való közvetlen érintkezés elkerülése érdekében...

kep5